Felelős háztartás

Felelős háztartás

 

Napjainkban

 

A felelős háztartás kifejezés nem általános. Mi arra értjük, ha úgy vezetjük mindennapjainkat, hogy abban figyelembe vesszük a környezetünk és a természet megőrzését is. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy odafigyelünk arra, hogy minél kevéssé terheljük a természetet. Az emberek döntő többsége termel hulladékot, fogyaszt energiát, eszik olyan élelmiszert, amit nem ő állít elő, de nem mindegy, hogy milyen mértékben.

 

AZ ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM

Az ökológia lábnyom egy olyan mérőszám, amivel jellemezhetjük egy adott terület, leginkább egy ország népességének területigényét a fogyasztás függvényében. Pontosabban azt mutatja meg, hogy a vizsgált ország adott technológiai fejlettsége mellett mekkora területre lenne szüksége önmaga ellátásához, illetve a megtermelt hulladék elnyeléséhez.

 

Érdekesség

Tudtad, hogy a mostani népességszám mellett a föld minden egyes emberére maximum 1.88 hektár terület juthatna, ehhez képest egy átlag magyar ember ökológiai lábnyoma 3.7 hektár, egy átlag amerikaié pedig 9.57 hektár. Természetesen, ahogy nő a föld lakossága az egy emberre jutó terület ezzel arányosan csökken, a fogyasztói igények növekedésével pedig az ökológiai lábnyom értéke növekszik

 

 

MIT TEHETÜNK?

A föld minden egyes lakója felelős azért, hogy a jelenleg is zajló környezet- és természetátalakításunk mértéke csökkenjen. De mit tehet az egyén ennek érdekében? A Világ népessége jelenleg is növekszik. Mivel a Föld nyersanyag- és erőforráskészlete véges, ezért növekvő népesség mellett az egy főre jutó felhasznált nyersanyagnak és erőforrásnak csökkennie kell. Természetesen segíthetnek az új technológiák, amelyek például kevesebb erőforrást használnak ugyanannyi energia előállításához, de önmagában ez nem megoldás.

 

Érdekesség

Sokan hisznek manapság abban, hogy a jelenlegi környezeti problémákat az újonnan bevezetett környezetkímélő technológiák fogják megoldani. Sajnos ezek, megfelelő értékrend nélkül akár a visszájára is fordulhatnak. Erre az egyik példa, amikor az 1990-as években az autógyártásban jelentkező újítások jelentősen csökkentették az autók átlagfogyasztását. Mindenki arra számított, hogy ezzel párhuzamosan az üzemanyag felhasználás csökkeni fog. Ennek ellenére azt tapasztalták, hogy több üzemanyag fogy, hiszen néhányan azok közül, akik eddig pont ezért nem használtak autót, most erre a közlekedési eszközre váltottak, akik pedig lecserélték régi autójukat, szívesebben vettek a korábbinál nagyobb, kényelmesebb típusokat, amelyek fogyasztása a régihez hasonló volt.

 

Mindenkinek tudatosan kell kialakítania azt az életformát, amelyjel kényelmes életet élve, de a Föld sorsát is figyelembe véve tud viselkedni. Szerencsére manapság már rengeteg lehetőség van saját ökológiai lábnyomunk csökkentésére. Némelyik ezek közül valamilyen eszközhöz köthető, mint például ha normál égő helyett energiatakarékosat választunk vagy autóvásárlásnál a kisebb fogyasztásút részesítjük előnyben, más részük pedig helyes szemlélettel megoldható, például ha elektromos gépeinket nem hagyjuk standby üzemmódban. Mivel az általunk vásárolt termékek szállítása is jelentősen hozzájárul környezet-átalakításunkhoz, ezért próbáljuk inkább a hozzánk közelebb termelt árukat előnyben részesíteni.

 

 

Múltunkban

 

A hagyományos életmód az önellátásra épült, nem termelt felesleget (ha mégis, azt elcserélte, eladta), ésszerű és funkcionális volt, és egyben a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosított. A gazdálkodás, a háztartás, a lakás- és öltözködéskultúra minimális tárgykészletet használt. Például csak annyi edény és eszköz volt a háznál, amit valóban használtak.

 

Hogyan vészelték át mégis azokat a jelentős alkalmakat, amikor nagy mennyiségben szükség volt berendezési tárgyakra, gazdálkodási eszközökre? Gondoljunk például a disznóvágásra, vagy a lakodalmakra. A paraszti életforma része a kölcsönös közösségi segítségnyújtás. Ennek fontos eleme az együttműködés, ami mindig viszonzáson alapul. Olyan, mint a kaláka, amikor több család kölcsönösen segíti egymást a nagy munkákban (mint a házépítésben, szüretben). A nagy mennyiségű eszközt, berendezési tárgyat igénylő alkalmak során kölcsönkértek egymástól, így disznóvágáshoz nagy teknőt, darálót, lakodalomhoz asztalt, széket, nagy méretű fazekat, lábost). Előfordult az is, hogy a lakodalomba hivatalos vendégek a tányért és az evőeszközt otthonról hozták saját maguknak, így nem kellett azokat nagy mennyiségben kölcsönkérni (mivel másoknak sem volt belőle feleslegesen felhalmozva). Ünnepi alkalmakkor a házat díszítő festett falitányérokat is felhasználták a terítéshez.

 

Ha kevesebb tárgyat használunk, kevesebb a hulladék is. De akkor is kevesebb felesleg keletkezik, ha egy-egy tárgy életpályája hosszabb. A mai fogyasztói társadalomra ez egyáltalán nem jellemző. A hagyományos háztartásban a ruhaneműt és a használati tárgyat jobban megbecsülték, mint manapság tesszük. Kímélték, vigyáztak rá, rendszeresen javították, foltozták, toldozták, és akár több generációt is kiszolgáltak. Ha már az elsődleges funkciójából végképp kikopott, egy másik szerepben újrahasznosították.

Azonban elkövetkezett az a korszak, amikor új, idegen anyagok kerültek a háztartásokba. Ezeket is igyekeztek ugyanolyan becsben tartani és a használat után új funkcióval felruházni. Így keletkezett a vajas dobozból lett virágtartó, a tejes zacskóból készült szatyor vagy lábtörlő, a műanyag palackból kialakított madáretető.

 

Érdekesség

Különös színfoltja az újrahasznosításnak a rongyszőnyeg, amely az elkopott ruhák csíkokra vágásából a régi szövőszéken készül a mai napig is, és a modern lakások kedvelt, színes elemévé vált, miközben valódi funkciót tölt be a mindennapokban. Olyan, mint egy híd múlt és jelen között.

Érdekesség

A karcagi tanyavilág is az önellátó gazdálkodásra épül. A tanya jellegzetessége éppen az, hogy a településeken kívül, a nagy legelők közelében vagy éppen közepén jöttek létre, az állatartás és az emberi lakhatás épületeivel, és gyakorlatilag önálló életmódként. Azaz a tanyán lakók nem ingáznak naponta a városba bevásárlás, ügyintézés céljából. Főként a régi világban akár hetekig, hónapokig nem jártak a pásztorok a települések közelében. Ezért teljes berendezkedésre volt szükség, és így van ez részben manapság is.

Ez azt is jelenti, hogy egy-egy család a teljes állatállományát a tanyán neveli, gondozza. Egy juhtartó pásztor tehát a birkákon kívül a sertést, a szarvasmarhát, a szárnyasokat is a tanyához tartozó gazdasági udvarban és épületekben tartja. Ehhez hasonlóan a családi szükségletet ellátó zöldség- és gyümölcstermesztés is helyben zajlik.